Mr. Chicago - 5. fejezet: Kurvák & gengszterek

Mr. Chicago találkozott még néhány emberrel, ám mivel senkivel nem tudta megértetni magát, így minduntalan vállat vonva folytatta útját. Hatalmas, kietlen pusztaságokon vándorolt, majd pedig egy végeláthatatlan hegyláncon kelt át, mialatt a suttogások egyre erőteljesebbek lettek. Mr. Chicago úgy érezte, hogy nem is a hangok intenzitása fokozódik, sokkal inkább olyan volt, mintha eddig egyetlen szó részei ismétlődtek volna akadozva és érthetetlenül, de ahogy közeledik céljához, úgy tisztul ki egyre jobban a kifejezés az elméjében.

Miközben egy hegyi ösvényt követve lassan leereszkedett a hegységből, látta, hogy az út kiszélesedik és egy repedezett burkolatú autópályában folytatódik. Mr. Chicago sejtette, hogy ez az út fogja elvinni őt a céljához, a hangok pedig mintha megint erősödtek volna a fejében.

Hosszú ideig követte az omladozó úttestet, miközben jó néhány magára hagyott kocsi mellett ment el. Nem volt idegen számára az elhagyott gépjárművek látványa, hiszen vándorlásai során rengeteggel találkozott már, ám az autópályán lépten-nyomon roncsokba botlott. Bizonyára itt érte őket a Vég – gondolkozott a férfi. Ahogy körbetekintett a napsütötte tájon, az elsárgult földek és elhagyott autók látványa valahogyan jókedvre derítette, amit csak még jobban megfűszerezett a világ süket csöndje. Milyen kellemes világvége hangulat van itt – gondolta Mr. Chicago és akaratlanul is elvigyorodott. Ha ezt előbb tudja, már régen ellátogatott volna Európába.

Ám a mosoly szinte azonnal lefagyott az arcáról, amikor felpillantott az egyik oszlopon függő táblára, és meglátott egy szót, ami a korábbi útjelzőkön még nem szerepelt. A vándor megtorpant, és meredten nézte a városnevet, ami bár ismeretlen volt neki, a fejében suttogó hangok viszont egyre csak ezt ismételgették: Budapest.

**

A romos, kiüresedett nagyváros látványa nem volt idegen a férfi számára. Bunderas szerint Európában egységesen élnek az emberek, ezért Mr. Chicago úgy képzelte, hogy minden bizonnyal Budapesten nyüzsögni fog a tömeg, akárcsak a régi világ metropoliszaiban, ám ez is csak egy ugyanolyan kihalt betondzsungel volt, mint amilyenekkel eddig mindenhol találkozott. A romos, düledező épületekből – mintha csak a napfény elől bujkálnának – néhol egy-egy ember leskelődött ki a széles főútra, amin a vándor egyedül gyalogolt. Közel sem úgy tűnt, mintha a kontinens megmaradt lakossága ide gyűlt volna. Vagy az is lehet – gondolkozott a férfi –, hogy történt valami Bunderas legutóbbi asztrálutazása óta.

Mr. Chicago gyanakodva tekintgetett körbe. Mi van, ha ez az egész egy csapda? Ha valaki – vagy valami – már vár rá, és szándékosan csalogatta őt ide? A vándor a suttogásokra gondolt, amelyek azonnal elhaltak, amint beért a városba, és a fogát csikorgatta. Biztos volt benne, hogy csapdába sétál, csak azt nem tudta, hogy mifélébe.

Aztán egyszer csak meghallotta. A némaságot, amely a Vég óta szüntelenül uralta a világot, megtörte valami, ami most nem csak a férfi fejében hangzott. Mr. Chicago biztos volt benne, hogy a belváros felől ideszálló zeneszót hall.

**

Dimbes-dombos utcákon haladt keresztül, és mindenhol a letűnt élet nyomait látta. Elhagyatott boltok, járműroncsok, és omladozó, valaha magasztos épületek vették körbe, mígnem elérte a várost kettészelő folyó partját. A zene egyre erősödött, és a túloldalra áttekintve már szemmel is kivehető volt a zsibongó sokaság: egy hatalmas, a régi világban minden bizonnyal csodálatos épület körül sátrak százai sorakoztak, és emberek ezrei járkáltak a téren és a környező utcákon.

Mr. Chicago letaglózva nézte a túlparton zajló életet. A napfény csillogott a mozdulatlan víztükrön, és a szokásos némaságot is betöltötték a muzsika hangjai. Szinte el sem hitte, amit lát; az európaiak szemmel láthatóan nem törődtek a Véggel, és úgy éltek itt, mintha csak egy fesztiválon lennének, aminek végeztével majd hazatérnek otthonaikba. Elég hosszú ideje tart már ez a vigadalom – gondolta Mr. Chicago egy félmosoly kíséretében – és ki tudja, hogy vége lesz-e valaha is.

**

A vándor átkelt a folyó fölött átívelő hídon, és egyenesen a tömeg felé indult. Azon gondolkozott, mikor látott utoljára ennyi embert egy helyen, ám csakhamar rádöbbent, hogy az még jóval a Vég előtt lehetett. Igaz, hogy azóta jó néhány nagyvárost bejárt az éjszakai kontinensen, ám sehol nem élt a nép ilyen egységesen, mint ideát.

A sátrak között jöttek-mentek az emberek, jókedvűen beszélgettek és nevetgéltek. Néhányan kártyáztak és társasjátékokkal játszottak, megint mások a tér szélein felállított sportpályákon űztek labdajátékokat. Mivel a sátrak nyitva álltak, Mr. Chicago bepillantott néhányba, és hümmögve konstatálta, hogy a legtöbben nem aludni, hanem szexelni járnak oda. Szemérmetlenül merültek el a testi élvezetekben, miközben odakint zajlott az élet. Fiatalok, idősek, egyneműek, párosával és tucatjával, sőt, még a kifejezetten kamaszkorúak is – láthatóan semmi nem számított, csupán az élvezet. Persze, végül is mi értelme lenne bármilyen szabályt is betartani, ha egyszer a világnak már régen vége? – morfondírozott magában a férfi. Mr. Chicago úgy érezte, hogy mindehhez képest semmi visszataszító nincs a romvárosban lakó család életmódjában.

Ahogy keresztülvágott a sokaságon, a vándor arra is rájött, hogy korábban miért hallotta olyan furcsának és kuszának a zenét. Nem egyetlen zenekar játszott, hanem vagy egy tucatnyi banda húzta a talpalávalót, egymástól néhány száz méterre, körülöttük pedig rengeteg ember mulatott és táncolt. Ez őrület – csóválta a fejét a férfi, miközben felötlött benne Szurdokfalva sivár képe. Két merőben más hozzáállás a Vég utáni élethez. Bár tény, hogy ez sokkal elviselhetőbb – ismerte el Mr. Chicago.

Egyenesen az óriási épület felé tartott, ami szemmel láthatóan széltében és hosszában is több száz méteres volt. Az omladozó falak, a néhol embernyi vastagságú repedések és a letört díszítőelemek ellenére az építmény még így is impozáns látványt nyújtott. A régi világban bizonyára egy csodálatos palota lehetett – állapította meg a vándor. El nem tudta képzelni, hogy ha idekint a vidámság színe-java megtalálható, akkor odabent mi várhat rá. El is indult hát a hatalmas lépcsősoron, és feltekintve a homlokzatra, egyszerre választ kapott a kérdésére. Az épület anyagából kifaragva egyetlen szó díszelgett a bejárat felett: Auróra.

**

A palota gigantikus folyosóin ugyancsak rengeteg sátort állítottak fel, ám a kinti sokasággal ellentétben, akik ügyet sem vetettek a vándorra, a bent lakók gyanakvóan méregették a jövevényt. Mr. Chicago higgadt léptekkel felsétált a belső lépcsősoron, és máris egy csarnokba érkezett, melynek közepén egy jókora, kör alakú bárpult húzódott. A férfi mit sem törődve a reá szegeződő barátságtalan pillantásokkal, kíváncsian tekintgetett körbe. Ez lenne tehát az Auróra – gondolta. A jó húsz méteres magasságban lévő mennyezet egy csillag alakot formázott, körben pedig vagy egy tucat szobor díszelgett, amik mintha mind a csarnok közepén lévő söntésre szegeznék a tekintetüket. Ahogy jobban szemügyre vette a bárpultot, Mr. Chicagonak feltűnt, hogy pult mögött lévő italpolcok úgy voltak összetolva, hogy eltakarjanak valamit, ami a csarnok legközepén lehetett elhelyezve, és mintha a szobrok is mind arra a valamire néznének. De mi lehet az? – tűnődött.

Ekkor egy férfi lépett oda hozzá, és a hangsúlya alapján kérdezhetett valamit, ám a vándor egy szót sem értett belőle.

- Nem értem mit akarsz – mondta.

- Azt kérdezte ki vagy és mit keresel itt – szólalt meg egy nő Mr. Chicago anyanyelvén.

- Szóval angol vagy – mondta most már érthetően a férfi.

- Amerikai – válaszolta a vándor –, nem mintha ez bármit is számítana manapság.

A körülöttük állók közül többen, akik értették a szóváltást, döbbent suttogásba kezdtek.

- Amerikai, mi? – kérdezte gúnyosan a férfi.

Mr. Chicago válasz nélkül hagyta, és inkább a nőt vette szemügyre. Egyetlen rövid szoknyát és egy top stílusú melltartót viselt, a vándort azonban sokkal inkább az érdekelte, hogy mitől ilyen formás a teste. Bár közel sem volt telt idomú, azonban azokhoz a nőkhöz képest, akikkel a Vég óta találkozott, ez a nő kiemelkedően jó testű volt, ahogyan a többi asszony is a csarnokban. A vándor végigtekintett a férfiakon is, akik egyetlen nadrágon kívül semmi mást nem hordtak, és konstatálta, hogy ők is igen jó passzban vannak. Szikárak voltak ugyan, de inkább izmosak, mint inasak. Ezek az emberek tehát rendszeresen táplálkoznak – vonta le a konklúziót Mr. Chicago.

- És mégis hogy kerül ide egy amerikai? – kérdezte a férfi immár hangosabban, miután előző kérdésére nem kapott választ.

Mr. Chicago továbbra is a nő testén legeltette a szemét, úgy válaszolt:

- Ideutaztam az óceánon át – felelte a vándor elég hangosan ahhoz, hogy az Aurórában mindenki hallja a hangját –, hogy megkeressem a Vörös Bányászt!

Újabb döbbent morajlás visszhangzott át a csarnokon. A nő szemében a tisztelet egy szikrája csillant, a férfiéban pedig kíváncsiság.

- A Bányász a Vérerdőben lakik – mondta a férfi. – Miért jöttél az Aurórába?

- Hogy útmutatást kapjak – nézett rá a vándor.

A férfi szája mosolyra húzódott.

- Azt ki kell érdemelned – hangzott a felelet.

**

Mr. Chicago az egyik pultnál üldögélve tequilát kortyolgatott, közben pedig a nőt hallgatta, amint az Auróráról beszélt. Mint kiderült, Nannának hívják, a férfit pedig Gusnak.

- Kurvák és gengszterek – magyarázta Nanna. – Az Aurórába csak azok léphetnek be, akik valamelyik jelzőt kiérdemelték.

- Igazán csábító – mormogta a vándor.

- Azzal mérjük az időt – mutatott a nő egy homokórára, amely a pult szélén lévő üvegvitrinben pihent. – A régi világban egy óra telt el, amíg a homok végigfolyt rajta. Minden századik forgatás után kezdődik a roham.

- Roham?

- Az Auróra lakói kiözönlenek a térre – mosolygott Nanna – és férfiakra és nőkre támadnak. A férfiak, akik meg tudják védeni magukat, gengszterek lesznek, a nők pedig, ha hagyják magukat megdugni, kurvák lehetnek.

Milyen csodálatos példája ez a természetes kiválasztódásnak – gondolta a vándor.

- És akik nem hagyják magukat?

- Azokat megölik – vont vállat a nő.

Ahogy Mr. Chicago visszagondolt a kint látottakra, nem igazán hitte, hogy vannak olyan nők, akik inkább az életüket kockáztatnák, mintsem, hogy széttegyék a lábukat.

- Akkor téged is jól megdöngethettek, hogy ide kerülj – vigyorgott Nannára, aki ezt hallva felkacagott.

- Tudod, néha vannak hozzád hasonló vakmerő emberek, akik besétálnak ide és a tagságot követelik. – Nanna kacsintott. – Én is így kerültem ide.

- Gondolom ezt is ki kell érdemelni valahogy.

- Bizony, hogy ki! – lépett oda a pulthoz Gus. – Aki belép ide, annak meg kell küzdenie egy Auróra lakóval, és ha túléli, taggá válhat.

Mr. Chicago mintegy elismerően tekintett Nannára.

- Kivel harcoltál? – érdeklődött.

- Mit számít az? – vicsorgott Gus. – Te viszont velem fogsz!

**

Az Auróra lakói egy terembe gyűltek, ahol körben hosszú széksorok húzódtak, fent pedig egy karzatról lehetett letekinteni az üres középső részre, ahol Mr. Chicago és Gus felálltak egymással szemben. Nanna korábban felvilágosította a vándort a szabályokról, amik igen egyszerűek voltak: Gus minden erejével megpróbálja kivégezni, Mr. Chicagonak pedig le kell győznie őt anélkül, hogy megölné. Gus bármit igénybe vehet, hogy az életére törjön, a vándornak viszont csak a puszta kezeit szabad használnia. Fair szabályok – gondolta a férfi, miközben Gus előhúzott egy tőrt az övéből, és elégedett vigyorral indult el feléje.

**

Mr. Chicago könnyedén kitért az első néhány csapás elől, így a felek ismét szemben álltak egymással. Muszáj részt vennem az ostoba játékaikban – gondolta a vándor – különben nem fognak segíteni.

Gus újratámadt, egyenesen ellenfele gyomrát véve célba, ám Mr. Chicago egyszerűen elkapta a kezét, majd fordulva egyet a tengelye körül, kicsavarta azt. Gus elejtette a fegyverét, és felkiáltott, ahogy a válla kiugrott a helyéről. Mr. Chicago elhátrált tőle, várta a folytatást. Ha egyszerűen megölhetné, a férfi már nem élne, ehelyett viszont addig kell játszadoznia vele, míg harcképtelené tudja tenni. A vándor fintorogva tekintett körbe a teremben. Ha a szabályokat áthágva végezne Gusszal, az egész Auróra rátámadna. Amikor újra ellenfelére tekintett, Mr. Chicago hümmögve adott hangot csodálkozásának, ugyanis Gus egy egyszerű mozdulattal visszarántotta a saját vállát a helyére. Nem semmi – ismerte el magában a vándor. Ellenfele felvette a korábban elejtett tőrét, és újból támadott.

**

A külső szemlélőknek valamilyen morbid táncnak tűnhetett, ahogy Mr. Chicago minduntalan kitért a csapások elől, Gus pedig ismételt támadásokkal követte őt. Így kerülgették egymást, mígnem a vándor egyszer csak nem kitért a támadás elől, hanem egyenesen belesétált. A tőr egészen markolatig mélyedt a férfi vállába, Mr. Chicago pedig egy erőteljes rúgással megtántorította ellenfelét. A lefegyverzést nem említették a szabályok – gondolta, miközben kihúzta a vállából a fegyvert, és ellenfele felé indult.

Gus nem esett hanyatt a rúgástól, csupán megtántorodva lépkedett hátrafelé, és mire visszanyerte egyensúlyát, Mr. Chicago már ott állt előtte. A vándor éppen lendítette volna a fegyvert, amikor Gus leguggolt és elgáncsolta őt. Mr. Chicago elvágódott a padlón, Gus pedig azonnal a mellkasára ült és két kézzel fojtogatni kezdte. Mr. Chicago azonban egyáltalán nem tűnt meglepettnek, és továbbra is a tőrt szorongatva, egyenesen beleszúrt ellenfele bal combjába, és jól meg is forgatta a kést a sebben. Gus üvöltve gurult le róla. A vándor azonnal felült, és gondolkozás nélkül lesújtott, ezúttal a férfi jobb vádlijára, amibe tövig nyomta a fegyvert. Gus ordított a fájdalomtól, Mr. Chicago pedig nemes egyszerűséggel feltápászkodott és körbetekintett az embereken. Néhány pillanatig csend telepedett a teremre, majd az Auróra lakói hangos éljenzésbe kezdtek. Senki nem törődött a földön fetrengő vesztessel.

**

- Gratulálok – hallotta Mr. Chicago ellenfele hangját a háta mögül.

A vándor ismét a pultnál ült és kényelmesen iszogatott, a sántikáló Gust pedig Nanna támogatta, és mindketten letelepedtek a férfi mellé.

- Köszönöm – bólintott a vándor és átnyújtotta a férfinak a tőrét. Gus fintorogva vizsgálta a pengén a saját vérét.

- Miért keresed a Bányászt? – kérdezte Nanna.

- Mert ő talán segíthet tüzet csiholni – felelte Mr. Chicago, majd kiitta a maradék italát.

Nanna és Gus különös pillantást váltottak.

- A századik forgatás pereg éppen – bökött a homokórára Gus. – Én nem vagyok olyan állapotban, hogy részt vegyek a rohamban – mondta egy grimasz kíséretében – úgyhogy arra kérlek, helyettesíts engem.

A vándor Nannára pillantott, aki mosolyogva figyelte őt.

- Muszáj lesz, igaz?

- Az Auróra tagjainak semmi sem kötelező – vont vállat Gus –, de miért akarnál kihagyni egy jó mókát?

Persze, miért akarnám? – morfondírozott Mr. Chicago.

- És mi értelme van ennek az egésznek?

- Akik érdemesek rá, csatlakozhatnak hozzánk – válaszolt Nanna – akik pedig elbuknak, azokat egy lakoma keretében feláldozzuk a Napistennek.

A vándor felvonta a szemöldökét az utolsó kijelentésre. Nem tudta eldönteni, hogy a nő viccel-e, de Nanna és Gus teljesen komolyan néztek rá.

- A Napistennek?

Nanna bólintott.

- Minden férfit és nőt, akit megölünk a roham alatt, az Aurórába hozunk, és a Napisten áldozataiként elfogyasztjuk őket.

Gus gyanakvóan fürkészte a vándor arcát, szemmel láthatóan arra várt, hogy a jövevény kigúnyolja őket. Mr. Chicagonak viszont több esze volt ennél: egyszerűen csak bólintott.

- És miért nem menekülnek el az emberek a roham elől? – kérdezte inkább.

- Mert fogalmuk sincs, hogy mikor támadunk – felelte Gus. – Ők nem tudják mérni az időt.

Igaz – hagyta rá a vándor. Gus továbbra is az arcvonásait fürkészte, Nanna pedig kérdőn tekintett rá. Mr. Chicago újból a homokórára pillantott, végül beleegyezően bólintott. Lássuk azt a rohamot – gondolta.

**

Az Auróra lakói mind a lépcső aljában gyülekeztek, pontosan a nagykapu előtt. Vagy ötven ember lehetett, akik hamarosan lerohanják a kinti sokaságot. Kurvák és gengszterek – gondolta a vándor, miközben ő is belépett a gyülekezők közé. Gus a lépcső tetején ácsorgott a falnak dőlve, és a pulton lévő homokórát figyelte. A szemcsék lassan folytak lefelé, Mr. Chicago pedig érezte, hogy az izgalomtól szinte forr a levegő. Tetszett neki. Mindenki visszafojtott lélegzettel várta a támadást.

- Roham! – üvöltötte Gus.

A hangja visszhangot vert a csarnokban, az Auróra lakói pedig eszeveszett ordítással tárták ki a kapuszárnyakat, és élvezettel futottak le a térre vezető lépcsőkön. A tömegben rémült sikoltozások kezdődtek, a zenekarok is elhallgattak. Nem hallatszott más, mint a világ némaságát semmibe vevő emberek kiáltásai, amik végül örömittas nevetésbe, vagy halálhörgésbe fulladtak. Mr. Chicago úgy döntött, kiveszi a részét a játékból, így ő is vicsorogva indult el egy általa kiszemelt férfi felé.

**

Ellenfelét néhány mozdulattal a földre vitte, a férfi szemmel láthatóan nem volt harcképzett. Áldozata kegyelemért esdekelt, Mr. Chicago viszont a torkába mélyesztette sétapálcája hegyét, majd körülnézett, hogy újabb prédát találjon. A vándor ölni akart és pusztítani, az Auróra falkaszelleme teljesen magával ragadta őt, miközben körülötte fejvesztve menekültek az emberek.

Ahogy elhaladt az egyik sátor előtt, egy fiatal lány karon ragadta és berántotta magához. Mr. Chicago már emelte volna a kezét, ám a lány védekezően hátrált el tőle. Teljesen meztelen volt.

- Kérem – mondta a vándornak –, dugjon meg! Én is kurva akarok lenni!

Mr. Chicagonak leesett az álla a csodálkozástól. Még hogy a nők védik a becsületüket – gondolta. Mivel vendége nem mozdult, így a lány lépett oda hozzá, és elkezdte kicsatolni a vándor övét. A férfi nem ellenkezett, néhány pillanat múlva pedig már a koszos matracon fetrengtek, Mr. Chicago állatias élvezettel tette magáévá a lányt, aki fel-felsikoltott az aktus alatt. Hogy a kéjtől, vagy inkább a fájdalomtól, a férfi nem tudta volna megmondani, de nem is nagyon érdekelte. Ő élvezte, és ez volt a lényeg. Míg odakint halomra gyilkolták az embereket, Mr. Chicago igyekezett a lehető legvadabb módon kielégíteni a szükségletét.

A szexnek azonban hirtelen vége szakadt, amikor valaki többször is hátba lőtte Mr. Chicagot. A vándor felüvöltött, és nyomban lemászott a lányról, hogy szemügyre vehesse támadóját. Egy, a lánynál nem sokkal idősebb fiú állt a sátor bejáratánál, kezében pisztollyal. Három golyót eresztett a vándor hátába, aki most dühödten vicsorogva indult el feléje. A fiú keze remegni kezdett, majd újabb két golyót lőtt, ezúttal a férfi hasába, de ez is hatástalannak bizonyult, mintha ellenfele érzéketlen lett volna a fájdalomra.

Mr. Chicago erősen vérzett a lövések nyomán, ám ez egy cseppet sem érdekelte. Az agyára vörös köd borult, majd egyszerűen kikapta támadója kezéből a pisztolyt és fejbe lőtte. A fiú elterült a földön. A teste sokkban volt, hadonászva igyekezett távol tartani magától a férfit, kevés sikerrel. Mr. Chicago a maradék három golyót is a fiú fejébe eresztette, akinek az agyveleje már mindenfelé szétfröcsögött. A vándor a test mellé dobta a pisztolyt, és visszafordult a lányhoz, aki tátott szájjal nézte végig az eseményeket. Mr. Chicago elindult feléje, hogy befejezzék, amit elkezdtek, ám ekkor megakadt a szeme a sátor oldalában tátongó résen, majd a matrac mellé pillantott. Tisztán emlékezett, hogy a földre tette a sétapálcáját, aminek most hűlt helye volt.

- Folytatjuk? – kacsintott rá a lány, amikor feleszmélt az eseményekből. Láthatóan nem igazán rázta meg a fiú halála, de megriadt, amikor Mr. Chicago újból elindult feléje.

- Mi… – kezdte volna, de a férfi kezei a nyakára kulcsolódtak.

- Hol van a botom? – szűrte ki a fogai között a kérdést.

- Én nem tudom – hörögte a lány. A szorítás egyre erősödött. – Már kurva vagyok – krákogta. – Nem ölhet meg!

Mr. Chicago érezte, hogy a korábbi vörös köd feketére vált a tudatában. Felcsúsztatta a kezét a lány arcára, majd egy hirtelen mozdulattal kitörte a nyakát. Ezután, akár egy dühödt vadállat, úgy rontott ki a sátorból, és belevetette magát a tömegbe.

**

A vándor vértől csöpögő ruháiban caplatott fel az Auróra lépcsőjén. A sátrak és a közöttük kanyargó ösvények immár üresen ásítoztak, a tér csaknem teljesen kiürült: akiknek sikerült elmenekülniük a roham elől, szétszóródtak a városban, a hullákat pedig az Auróra régi és új gengszterei együttes erővel keresték meg és cipelték be az épületbe.

Mr. Chicagoban még mindig fortyogott a harag, hiszen a sétapálcáját sehol sem találta, és még az öldöklés sem segített a kedélyállapotán. Legalább másfél tucatnyi embert lemészárolt, de a dühe egy cseppet sem csillapodott. Kirabolták, és a tettest nem sikerült elkapnia.

Nanna a többi kurvával egyetemben éppen az egyik termet készítették elő a lakomára, amely pontos mása volt annak, mint ahol Mr. Chicago Gusszal harcolt.

- Hogy találom meg a Vörös Bányászt? – lépett oda Nannánoz a vándor.

A férfi még mindig remegett a dühtől, amit a nő azonnal észre is vett. Ahogy végigmérte Mr. Chicago vértől csöpögő öltözetét, a szemében egy pillanatra megcsillant a félelem, bár a hangjában nyoma sem volt ennek.

- Kérlek, foglalj helyet – mutatott körbe Nanna. – Hamarosan kezdődik az áldozat, a lakoma után pedig részletes útbaigazítást adunk a Vérerdőről. Megígérem – tette hozzá, majd folytatta a tányérok kipakolását.

Mr. Chicago fujtatva lehuppant a sor legszélén lévő párnázott székre, és elhatározta, hogy aki fel akarja őt állítani, hogy beülhessen a sorba, azt kérdés nélkül megöli.

**

Az áldozatot Nanna és még tizenkét kurva vezette, mindannyian meztelenül. A több tucatnyi hullát mind behordták a terem közepére, ahol Nanna és segítői fel-alá járkáltak közöttük, miközben mindegyik testet levetkőztették és fennhangon karattyoltak valamilyen érthetetlen nyelven. Az Auróra többi lakója a széksorokban ülve némán figyelt. Mr. Chicago érdektelenül nézte az egészet, és azon tűnődött, hogy ha Európában ilyen komoly kultusz alakult ki a folyamatosan sütő nap köré, az éjszakai földrészen vajon miért nem imádják ilyen áhítatosan a holdat?

Amíg ezen merengett, a tizenhárom kurva végzett a halottak vetkőztetésével, majd Nanna egy kés segítségével egyenként elmetszette az áldozatok torkát, és egy kupába gyűjtötte a kevéske vért, ami még a testükben maradt. A közel száz hullából épp csak megtelt az ivóedény, amit Nanna végül a magasba tartott és újabb kántálásba kezdett. Szavait a segítői visszhangozták, majd mindannyian belekortyoltak a frissen csapolt vérbe.

Mr. Chicago fejcsóválva tekintgetett körbe a teremben; az Auróra lakói áhítatosan figyelték a jelenetet. Ezután a tizenhárom kurva elkezdte feldarabolni a halottakat, és megkezdődött a lakoma.

**

Ölni, hogy egyél, enni, hogy legyél – gondolta Mr. Chicago, miközben jóízűen falatozott egy női karból. Visszagondolt a hegyi barlangra, ahol a szőke férfi megvendégelte, és el kellett ismernie, hogy az az étkezés sokkal kulturáltabb volt az itt zajló lakománál. Zabálásnál – pontosította magában a férfi, hiszen körülötte az Auróra lakói csámcsogva, a véres húscafatokat köpködve fogyasztották az étket. Hovatovább, két padsorral lejjebb az egyik kurva otthagyta a számára kitett húst, és a mellette ülő férfi elé térdelt a pad alá. A gengszter hagyta magát, és nagyokat vigyorogva engedte a nőnek, hogy kielégítse, miközben egy vádliból harapott jóízűeket, a vér pedig a szája két oldalán folyt végig.

A vándor ismét tudatosította magában, hogy a romvárosban lakó, általa korábban lenézett család életmódja valójában a kultúra fellegvára az Aurórához képest. Míg ők úgy élnek, ahogy hajdanán az ősemberek élhettek, addig az itteni tobzódás sokkal inkább az állatiasság és a féktelen ösztönök jegyében zajlott.

- A Vérerdő kegyetlen hely – lépett oda Nanna a férfihoz.

Továbbra is meztelen volt, és beszéd közben kezével elkezdte kigombolni a vándor nadrágját.

- Tényleg olyan fontos, hogy megtaláld a Bányászt? – kérdezte kéjes hangon. – Nem akarsz inkább itt maradni velünk?

Nanna már a kezében fogta Mr. Chicago meredező férfiasságát, és a vándor ölébe mászva beleült. A férfi nem ellenkezett.

- Nem akarsz itt maradni velem? – suttogta a nő, miközben csípőjével körkörös mozdulatokat tett.

- Te csak egy kurva vagy – mondta Mr. Chicago, és megragadva Nanna fenekét, lovagoltatni kezdte. – Ezen kívül semmi másra nem vagy jó.

A nő az ajkába harapva igyekezett elfojtani egy mosolyt.

- És mi egyebet akarhatnál még? – kérdezte, majd egy hirtelen mozdulattal tövig beleült a kemény hímtagba.

A vándor felnyögött, miközben felvillant előtte egy szikrázóan kék szempár.

- Reményt – suttogta.

utazás thriller elvont Mr Chicago

Szólj hozzá