Táltosok éjjele

Rég lement a fény korongja,
S átvette helyét fehér menyasszonya.

A ritkás erdőben halk neszeket hallok,
Éledeznek, vadásznak az éjjeli állatok.

Falevél rezzen, ágak recsegnek,
De a sötétben látni semmit nem lehet.

Csak a telehold világít, farkas vonít valahol,
Majd huhogni kezd vagy egy falka bagoly.

Varázserejű bölcsek bukkannak elő,
Lassan közelednek a fák közül.

Lépteikre mintha rezegne a levegő
S rovásírás villan a fák kérgein elő.

Mögöttük tánha szarvast látnék osonni,
Ágas-bogas agancsa életfává változik.

Madár hangja rikolt az erdei csendbe,
Sólyom suhan sebesen a holdfénybe'.

Az állatbőrbe bújt néma Táltosok
Egy fehér szikla körött megállanok.

Feltartják kezeiket a Csillagösvény felé,
Árnyékaik táncra kelnek a kő peremén.

Az ősi mágusok kántálásba kezdenek,
Nem akármilyen, de ősmagyar nyelven.

Fülemnek dallamos, ó szép énekszó!
Értem a szöveget, de fel nem foghatom.

A Hétmagyar erejét érzem ereimben,
A törzsszövetség lelkületét látom előttem,
Szívem felhevül nemzetem lényével
S fejem kitisztul - igen, már értem!

Végre felfogtam, hogy mit miért tesznek,
Hogy a Táltosok eddig mért maradtak rejtve.

Ők őrizték az ősi hagyományt,
Mert eleink hite nem lehet csak talány,
És ha eljön az idő, ők készen állnak...

A Táltosokra néztem, azután a Holdra.
Átjárta lelkem Kerecsensólyom rikoltása.

vers éjszaka hit magyarság versek hold varázslat táltosok

Szólj hozzá