A Kristálypalota

Kristálypalotában jártam -
a Hold orcája ragyogott.
Körülzsongták lelkemet
finom, költői dallamok.

Lépteim puhán suhantak
az ezüstszínű folyosón -
a levegőben szállott
ezernyi vöröslő szirom.

A csönd dallama ölelt körül
mely hideg fuvallattal
vezetett a kastély mélyébe;
s én csak sodródtam az álommal.

Az Éj Királynője vigyázott
fölöttem csillagtrónusán,
uralkodva a sötétség lidérces
szellemeinek emlék-porán.

Előttem egy ajtó tárult,
nyílott halkan, kecsesen,
s egy dús fekete pillangóraj
repült ki rajta lelkesen,

kavarogván a lángszínű szirmokkal,
vörös-fekete táncot járván,
csodás keringőt lejtve,
végül szikrázó porszemekké válván.

Beléptem hát az ajtón,
hol kristályterem fogadott,
és ez egész aula a Hold
fényességében ragyogott.

Bíborszínű bársony díszítette
e fenséges csarnokot,
mely hosszú századok óta
érintetlen hallgatott.

Valaha bálterem lehetett,
hol selymek és csipkék
fodrozódtak mámorosan -
szinte éreztem az ízét

a boroknak, pezsgőknek,
hol egyre csak forgott a tánc,
és Úrhölgyek és Urak között
fonódott izzó románc.

Szellemeik tán még ma is
ez ódon falak közt kísértenek,
zengő dallamokra várván,
hogy újabb táncba kezdjenek.

vers éjszaka álom versek hold fantázia

Szólj hozzá