Porlepte polcok közt barangolva
letűnt korok költőinek avítt
műveit kutatni némaságtól kongó
antikváriumokban, míg
odakint zúg a forgatag,

s elmélyülve mesékbe, vágyakba,
szellemült kalandok miriádjait
látván a betűkben, mit művészelmék láztól zsongó
lelke öntött dalokba... Érzem, ahogy hív
a Parázs, e forrón szikrázó, mégis roskatag.

"Your lips
My lips
Apocalypse"
- Cigarettes After Sex: Apocalypse

Elvesznék veled a csillagok között
szemednek bársonyos univerzumán,
míg galaxisok éjében táncolunk,
ringva egy sosem hallott melódián.

Kristályszemcsék peregnek, akár az
időnek homokja, s zongoraszó
száll az éteren át, mint éjféli
ködbe vesző látomás, suttogó

dallamként vezetve keresztül ezer
és ezer létsíkon, varázsos örvényt
kavarva köröttünk, elragadtatván
világunkból, ...

Fehér éjszaka kél
napnyugat felől. Szikrázik az ég.
Lágy kellem csendül a fedélközben,
míg siklunk a könnyek tengerén:
bódulat és fáklyafény.

Bolygó áramlatok és illó
tünemények közé temetve ingó
létünk: önkényes bilincs, s
kártyázunk naphosszt, akár egy kókler,
ám a pakliból hiányzik: a Joker.

Fagyott vízre érkezünk, a szárazföld
beláthatatlan sivatag. Kénes köd
szitál, párás lehelet.
A távolban egy oázis. Vagy délibáb talán?
Karaván ...

Koldus útakon nem repít már hozzád a lélek,
én mégis neked, csak neked mesélek:

mondanám, hogy isten véled,
de ki hozna akkor szomjúhomra étket?
Kérdezhetném, hogy mi végre a világ,
ha tartalma úgysem több, mint egy szarkaláb
mosott lenyomata.
Mennyi háború dúlt, hány komor csata,
s hitvány gőgöket mivégre szolgáltak ki?
Miért hullnak meztelen angyalok sós könnyei?

Nem - nem tehetem le a lantot.
Míg sápadt arcom gyullad, míg zenélnek a hantok,
s borult ...

A létezés, akár a tenger,
magával ragad, visz, majd elnyel,
hullámai dimenziókat törnek,
általzúzva gátjait a téridőnek.

Pezsgő étereken át, csillagjegyek seregén
repít keresztül, s galaxisok peremén
egyensúlyozva eléd tárja
mi lényednek egyetlen, igaz esszenciája:

ÁLMODJ

mert az élet illúzió,
a világ nem létezik,
a halál pedig mulandó.

Odakinn, hol infravörösbe borul a tér,
a valóság határai felfeslenek -
mikor a test végleg aludni tér,
a ...

Foszló árnykép romos tornyai ostromolják az éjjeli égboltot. Falain nem harsan csatakiáltás, bástyái omolva alusszák századokon átívelő álmaikat. Kastély volt valaha, nemesek lakhelye, pompás udvartartással és zenétől és kacagástól zengő díszvacsorákkal. Csontjai most kopár holdvilág fényét isszák. Tövében száraz cserjék ropognak az éjszakai szélben. Piacterén, hol egykor frissen ölt húst vagy épp sózott halat kiáltottak a kufárok, sakál ...

Langy napsütés borul a portára,
szellő úszik azúrcsupasz égen,
az előkertben alszanak a tacskók,
s hangya vánszorog betonkerítésen.

A vén diófa renyhén bólogat, árnyában
fejét tollába temetve gácsér szundít,
s míg egyik párja úgyszint, másik
asszonya csőrével vizet merít.

A tyúkok is pihennek, gubbadva,
elvétve hallik néhány kotkodács,
s mint szurokcsillag villan a fény
az Ayam Cemani éjsötét taraján.

Galambok repülnek versenyt a fóliasátor ...

Ahogy pengetém a Lantot, akár lélekhúrt,
a Mindenség egy szelete tudatomba hullt -
oh, az Igazság apró darabja!

Árnyékvilág a létünk,
arra kárhoztatván, hogy hologramként éljünk,
a Valóságnak csak kivetüléseként,

néha hozzákonyítva e létezési
szintnek törvényeihez, ám tévedési
faktorunk az Egészre vonatkozva irdatlan.

Ez hát sorsunk: húrok vagyunk csupán,
(bár tény, igen jól konfigurált
egyedek) kiken fennkölt

lények játszanak Életet,
...

Borzasztón zúg az ég, a menny ördögin dörög.
Felvilág száz démona, jaj, be hörög, hörög!
Nyáluk, bár hektoszámra foly,
mégis cseppekben freccsen,
s vad szikrákat vetnek láncaik,
amint tépik, marcangolják észveszetten -
jaj, be rémesen csörög, csörög!

Az eleddig cikkcakkos felhők egybe olvadának össze,
mintha Midgard zord teremtője
támasztana tajtékokat hirtelen:
a friss tavaszt mord szürkeség nyelé el,
tűlevelek vetekszenek észak vad szelével,
s a csend süvöltve pásztáz végig a földeken.

A szemhatáron, mint veszedelmes ármány
dúl gomolyogva egy fagyos-fekete sárkány,
iszonyú dühét verve mind a tajgára,
s akárha szajhák nyűtt kecsei ringnának csábitón,
(ám szemükben kéj helyett kapzsiság ég ...