A képzelet világában olyan szabadság uralkodik, amilyet csak álmainkban tapasztalhatunk. A fantázia világában nincsenek gátak és nem szegélyezik korlátok; mélységét és végtelenségét fel sem foghatjuk, mert ebben a világban bármi, ami elképzelhető, az valóban létező. A fantázia birodalma szöges ellentétben áll fizikai életterünkkel, melyet vastörvények uralnak. Bárki, aki valamit is elért a történelem folyamán, először a képzeletét kellett használja, hogy annak segítségével alkothasson olyan dolgokat, amelyek végül kibővíthették fizikai világunk határait. Ezek az emberek nem voltak hajlandóak elfogadni a lehetetlen létezését, és szembementek mindennel, ami ép ésszel elképzelhető volt a saját korukban, míg végül bebizonyították, hogy igazuk van.

Az ember olyan lény, amely nem tartozik kizárólagosan sem a fizikai, sem pedig a fantázia világához. A kettő közötti határmezsgyén egyensúlyozunk, hiszen mindkettőnek a részei vagyunk. Az emberi elme a kapocs e két világ között, és ez a képesség mindenkiben megvan, akár hiszünk benne, akár nem. Az, hogy néhányan konokul tagadják az ésszel fel nem fogható világ létezését és a fizikai síkon történő megnyilvánulásait, csupán az ő korlátoltságukat mutatja. A megrögzött földhözragadtság ugyanolyan járhatatlan út hosszú távon, mint a kizárólagosan álmokból való légvárak építése és az azokban való makacs élni akarás. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál - mindkettő egyaránt téveszmén alapul.

Hiszem, hogy a művészetek jelentik a kapukat a két világ között, és az emberi elme az, amely képes megnyitni e kapukat. Amikor alkotunk, a fantázia világából hozunk át töredékeket a fizikai síkra. Új dolgokat teremtünk, ám ez csupán erre a világra értendő, hiszen a képzelet birodalmában már minden létezik, ami volt, ami van, és ami lesz. Ott található minden, ami lehetséges - s ott minden lehetséges. Éppen ezért úgy gondolom, hogy az alkotás nem is igazán létrehozás, sokkal inkább átemelés az általunk talált - és megnyitott - kapukon át. S az, hogy mit tartunk érdemesnek az átemelésre, már csupán az alkotón múlik.