Elmondanám neked, ha lennének
rá szavaim: féltve őrzött álmaim
ragyogó valóság-tükrének

csillaga vagy Te. A semmiből
bukkantál és felszabadítottál,
bizonyságot adva végzetem felől.

A hajnalt hoztad el nekem.
Ajkaim hálát rebegnek, hogy a málhát
végre letehettem,

és csodának láthatom az életet,
hisz megtörténtünk - ahogy megtörténünk
majd újra és újra, míg a vén malomkereket

egy utolsó vízcsepp érinti,
s korhadt szálkái közt fáradt
sóhajjal megállva hinti

el az idő zárószikráját,
s egy csillanással, a virradat első sugarával
bevégzi az élet mondáját.