Száraz ködfátyol lengi be a síkot. Fehér napsütés hull a szikes talajra. Morózus hegyláncok vigyázzák a szemhatárt, mögöttük az Abyssosba zuhantan épp a nihil felé tart Flóra kecsessége. A repedt földből hamuszín növények garmadája virágzik föl: az egyhangúság szimfóniája. A Szépség tarka eklektikáját felváltotta az atomitás, az egyetlen idea, melyet ez a vidék teremni képes. Hideg szél surrog a merev levelek közt, s gőzerővel tombol a csend. A sápadt szirmok, mint megannyi fénytelen bizsu díszítik a tájat: íme, fakó ló helyett szürke virágok.