Koszos ablakokon át szűrődik be a holdvilág az otthonokba. Fekete bársonyon szikrázó fénypontok melódiája csendül, mélysége betölti a lakónegyed legtávolabbi zugát is. Pajtásaim kémények és tetőcserepek. Szűkös padlásszobám tárt ablakkal ásít felém, kérlelve, hogy bújjak vissza karjaiba, ám nekem túl sok álmodnivalóm van még. Alant a műhely márványos fénnyel telt teátrummá változott, hol a mester fáradt kezei árnyakból fabrikálnak ábrándképeket. Az Éji Nap jegyesei lágyan simítnak végig szakadt ruháimon, kócos hajamat kóbor fuvallat borzolja meg pajkosan. A sötétségtől ázott árkádok alatt süncsalád oson, a távolban pedig alig hallhatón harsan fel egy kürt - őrségváltás a palotában. S míg koldus házak repedései lüktetnek némán, zarándok lelkem a képzelet vitorláin hajózva kalandozik messzi világokban.