Áthatolhatatlan falként tornyosulnak mögöttem a szar napok, én mégis tiszta szívvel remélek magamnak egy szebb holnapot - ha térdre is estem, és a sárból tekintettem a csillagos égre, elmém mindig elcsitult, mert lelkemre lelt a béke, hiszen tudtam, nem vagyok egyedül: az Ösvény millió…

Hadak útja ragyog, fénylika győzelmi mámor. Vérzika lélek. Köd hull alá a fákról,emlékeket borít köntösbe. Sirámolegy anyó - gyászolna már, ám lepleifehérek még: hisz. Bár kebleiereszkedettek, tekintete lángol:megbocsátást kér. Sártólnehezült tagjait emeli az égre:béke.

Épp meghalni indultam. Már a fagyott erdőben jártam, és éreztem, ahogy a mögötte meghúzódó végtelen, havas puszták mint csalogatnak nyugalmat ígérő leheletükkel, amikor a kopár fakérgek közt megláttam azt a finom sziluettet: ördögi szépség suhant keresztül a sikító fehérségen. Meghalni indultam.…

Van egy álmom:egy képtelen, őrült álom,hogy a halál nem a vég,s az elmúlás röpke semmiség. Szeretném, ha így lenne,hogy ha majd az életet elfeledverepülök világokon át,érezhessem a remény simogató sugarát. S e remény szava: örökké.Remény, mely minden elfeledett léleké,kik emlékek ködében…

Elindulnék oda aholsenki nem vár rám,mennék az úton egyedülmint fénytelen ábránd,és ha éppen arra jársz hátfelkéreckednék,a szekér bakjára csöndesenfelülnék melléd,s bármerre mész a világonén veled tartanék,s ha valahol otthagysz majdén tovább követem az ösvényt. Barangolás úttalan…

Látom szemeidben gyűlni a könnyeket -én lecsókolnám e gaz, sós cseppeket. Látom szívedet keserűn szakadni meg -fájdalmadtól egész lényem megremeg. Látom érzelmeid dúló kavalkádját - lennék én az utazó, ki viharokon át szárnyal feléd, az elemekkel is dacolva,végül egy forró öleléssel…

A remény szívem húrjainjátssza keserű dalát,míg én könnyeimmel íromneked a balladát. S Te nem is tudsz erről,hisz nélküled vagyok veled -a durva szőnyeg lassan szívjabe a puha cseppeket. Ha tudnád, hányszor kívántammagam a karjaidba éjeken,és hányszor kértem pokoli erőket:lelkemért cserébe csókod…

Wicky ősrégi kántálásba kezdett. A körön kívül térdelt, meztelen testének formás idomait megvilágította a tizenöt gyertya sok apró lángja. A feketére mázolt szobában egyébként teljes volt a sötétség és a csend, egyedül a fiatal lány mormolása visszhangzott az éjszaka színébe burkolózott falak…

Túl magasan van az ég,s Te is túl messze vagy -oly régóta üres ez a légés oly régóta kattog az agy, míg szívem alig lüktetvedobban: lassú és monoton,sivár lelkem porhüvelyepedig alig él a csontokon. Nélküled még létezhetnéknéhány üres évet,s kereshetném az értelmét,majd később a pengéket, hogy…

Táncolj az esőben,S ne kíméld magad;Ha bele is pusztulsz,Reggel eljő a pirkadat. Te csak táncolj a villámok között,Ha pusztító zivatar és jégeső köszönt,Csapzott hajad tépi, dobálja a szél,S testet, lelket, semmit nem kímél! Táncolj az esőben,S ne kíméld magad;Ha bele is pusztulsz,Reggel eljő a…