A könyvtár

A könyvtár állott levegője telítette meg a tüdejét, ahogy megbabonázva haladt előre a végtelen mélység fölött meredező kőpilléren. Mezítelen talpai hangtalanul érintették a márványkőzetet, melynek darabjai minden lépése után a mélybe hulltak. A könyvtár polcai kicsiny, nonagon alakú helyiséget alkottak körülötte, fölötte az üvegkupolán át ragyogott rá a milliónyi csillag fénye, lefelé pedig a könyvespolcok végeláthatatlan sorai folytatódtak, rajtuk az eonok óta ott pihenő kötetekkel.

Nem volt visszaút, Misty pontosan tudta ezt, és igazából nem is érdekelte. A márványút teljesen leomlott halandó léptei nyomán, ám őt ez egy cseppet sem izgatta. Tekintetét a könyvtár közepén lebegő kódexre függesztette, amely néhány lépésnyire volt már csak tőle. Végül megállt az alig talpalatnyi márványkockán, és kinyújtotta kezét a könyvért. Amint ujjai a kötethez értek, mintha megállt volna az idő. Misty érezte, ahogyan az egész világegyetem megdermed, és lélegzetvisszafojtva figyeli, hogy mi is történik a valóságok felett függő apró könyvtárban.

Fellapozta hát a kódexet – és ekkor szörnyű látomások öntötték el az elméjét. Forró, derengésben izzó sivatagokat látott, melyek a létező világok határaiként állnak már az idők kezdete óta; élő elme által felfoghatatlan entitások üvöltését hallotta a galaxisok távolából; s végeláthatatlan hegyláncok lehetetlen magasságából szemlélte a dimenziókat körülölelő energiamezőket, melyekre hideg hóesésként hullt a finom csillagpor.

A rúnák vörösen izzottak fel Misty tekintete nyomán, a hold ragyogó fénye pedig vibrálni kezdett. A könyvtár falai repedeztek, az üvegkupola recsegett, a kötetek pedig megremegtek a helyükön, majd néhányuk a mélybe hullt, amint a valóság kicsavarodni igyekezett önmagából. A lány lángvörös haja egy pillanat alatt megőszült, szemeiből pedig vér folyt végig arcának finom vonásain. Az oldalak kiszakadtak a könyvből és a rúnák heves izzása folytán lángra kaptak. Misty mosolyogva tárta szét karjait az ezüstösen remegő hold és a nyugtalanul villogó csillagok fényében. Szemeiből patakzott a vér, a kódex lángoló lapjai pedig szédítő sebességű táncba kezdek körülötte. Maga a létezés ténye volt az, amely megremegett abban a pillanatban – aztán hirtelen mindennek vége szakadt.

A tér és az idő megtorpant; majd pedig darabjaira hullt. A márványkő szertefoszlott, Misty pedig a mélybe zuhant, körülötte a kötet oldalainak hamvaival. Egy örökkévalóságig tartott a zuhanása, míg végül az egyik kódexlap icipici darabja az arcára tapadt és összeolvadt egy vércseppel. Abban a pillanatban hevesen izzó fényesség járta át a létező világokat, és egy új eon vette kezdetét.

élet kezdet világegyetem hold novellák elvont elmúlás másik világ

Szólj hozzá