Felkorbácsol a szenvedély
mint vihar a nyers habokat,
s a vágyakozás árvize önti
el kiéhezett tudatomat.

Zubog bennem a kéj tengere,
vérem forrón izzik,
szívem lüktetve dobban s
esztelen rohannék a célig

ha ott Te vársz rám,
hogy csókjaiddal égess el.
Csak egy pillanatig..
csak egy pillanatra ringass el,

s ha nem is igaz, hát hazudd,
hogy Te is akarsz engem,
és mint tűzvész a hurrikánnal
ha összecsap - urald a testem.

Testem-lelkem, szívem és tudatom
utána jeges verembe száműzöm,
hogy ne is lángoljak tovább
csak szépen, lassú tűzön

hamvadjak el, aludjak ki
mint a parázs, s legyek örök kárhozat,
amiért szeretni próbáltam
valakit, ki engem nem akart.

S csillapodjon a hullám, lelkemnek
e kínzón kavargó kavalkádja.
Örökké emlékezni fogok
édes, mámorító csókjára.