Negyedik átvezető

NARRÁTOR

(jön) Az óceánt is békés helyként ismerik,

Ám ha letekintünk a mélyére,

Meglátjuk, ott mennyire más világ rejtezik,

Ami az egésznek egy igen fontos szelete.

Hozzátartozik ez örök idők óta,

Ahogy az emberekbe is beleépül

Az őseik minden egyes gondolata

Így a voltból van lesz, rajtunk keresztül.

De mit tegyünk, ha bekavar egy érzelem?

Mi történik, ha magával ragad

A legelső ominózus szerelem

Amely minden értelmet megtagad?

És egy élettapasztalatlan ifjú

Aki nagy terveket forgat a fejében

Lehet-e olyan makacs és hiú,

Hogy elsüllyeszt mindent elméjében

Ezzel örökre eltemetve mindazt

Ami megváltoztathatná az életét,

S nem marad csak, mint zörgő haraszt

A buja, vad, szerelmi szenvedély?

Ám a lángoló tűz is elhamvad

Egy idő után porrá ég,

És végül majd az élethez tapad

A keserű, kínzó, magányos lét.

De Athan sajnos nem látja,

Hogy akármit is tesz

Végül nem lesz választása;

Lelke mindenképp a bűné lesz.

A nagy kérdés csupán egy dolog:

Vajon eleget tesz-e a szörnyű utasításnak?

Önnön élete mellett Ericé is a kezében forog;

S az egyiket át kell adnia a halálnak.

V. szín 

Egy börtöncella, sivár falakkal és egy ablakkal. A Nagypapa a sarokban ül

NAGYPAPA

Mennyi, ó még mennyi ideig kell élnem?

Ilyen lét után már a halált sem félem;

Bár vesztem volna oda Russel kezei által,

Mintsem így, lassú sorvadással

Szenvedjek évről évre,

Egyetlen napot is évtizednek vélve!

Bár vethetnék magamnak önkezemmel véget

S sorvadt porhüvelyemet vigye el az enyészet,

Csak szabad legyek végre, lelkem szabadságért kiált,

Hiszen már annyi kínt és keservet kiállt!

Igen, megérdemlem végre a nyugalmat,

Hogy békében pihenjek a föld alatt,

Feledve mindent, ezt az egész életet,

Melynek első felét tévúton éltem meg,

S a másik felét rabságban,

Feneketlen magányosságban.

(sóhajtva) Úgy hiszem, nem is számít igazán

Hogy a menny vagy a pokol vár-e rám,

S hogy van-e bíró, aki tetteim fényében ítélne

Kárhozatra vagy üdvösségre.

Elfáradtam, pihenni vágyok csupán,

Túl soká szenvedek az élet parlagán.

nyílik az ajtó, Russel lép be rajta

RUSSEL

Hogy van ma a főnök úr?

NAGYPAPA

(mogorván) Mint akit egy szajha seggbe kúr!

Mit keresel itt?

RUSSEL

(gúnyosan) Már elfeledtem az arcvonásaid

Olyan régen láttalak.

Jöttem hát, hogy beszélgessünk.

NAGYPAPA

Nincs mondanivalóm neked.

Kotródj innen, amíg teheted!

RUSSEL

(nevetve) Fenyegetsz?

Talán elfeledted a leckéket

És jó modorra kéne tanítanom téged.

elővesz egy pisztolyt és az öregre szegezi, közben közelebb lép hozzá

A hatalmad egykor tiszteletre méltó volt,

De a szavaid mára üresen kongnak.

NAGYPAPA

Hát ölj meg; húzd meg a ravaszt!

Ne csak a szád járjon, áruló,

Mutasd, van-e a fegyveredben golyó,

Vagy talán az is olyan üres-e

Mint aminek a nadrágodban van hűlt helye?

RUSSEL

(nevetve) Hiába a szó, nem tudsz felhúzni!

Tudom, hogy a halállal kívánsz táncolni,

De nekem sokkal jobb így, hogy szenvedni látlak,

Mintsem, hogy kísértetedről rémálmokat lássak.

az öreg hirtelen felpattan és kikapja Russel kezéből a pisztolyt és rászegezi

NAGYPAPA

Ha tudnád, hányféleképpen

Beleztelek már ki gondolatban…

RUSSEL

(egy lépést hátrálva) Sosem jutsz ki élve,

És te is tudod, hogy nem lehetsz újra

A bűn vezére…

NAGYPAPA

(nevetve) Ó, ha tudnád amit én tudok

Nem aggasztnának ilyen gondolatok!

Az élet kegyetlenebb, mint gondolnád,

S a zsarnokot hiába is játszanád

Ellene, esélyed sincs.

Válogatott kínzásaid gyermeki csínyek csupán

Az ő leckéi után,

S ha most megölnélek

Azzal megkönnyíteném neked a véget.

(hideg elégedettséggel) De nem fogom. Végül megkapod, ami neked jár,

És a pokol bugyra majd tárt karokkal vár,

Hol én is ott leszek, ne aggódj, előkészítem a helyed,

Hogy érkezésedre a gonosz erők felkészüljenek,

És lelkedet szolgasorba állíthassák;

Ne félj – én ott várok rád.

az öreg főbe lövi magát, elterül

Russel felveszi a fegyvert nézi a hullát egy darabig, majd némán kisétál