Milyen nyugalom van itt – gondoltam az illatozó gyümölcsfák és az olyannyira ismerős szőlőlugasok között sétálva. Mindig is szerettem a nagyszüleimnél lenni, és kiskoromban rengeteget játszottam a kertben, most mégis egy mindeddig ismeretlen, különös érzés kerített hatalmába. Hívott, hogy a parasztházikó kellemes árnyékából a hátsókertbe sétáljak. Egyetlen felhő sem volt az égen, a rekkenő déli hőség égette a bőrömet és szinte beleásta magát a tudatomba. Úgy éreztem, mintha a gyermekkori emlékeimtől távolodnék el, ahogy egyre jobban megközelítettem a birtokhatárként szolgáló kerítést.

Furcsa – ráncoltam a homlokomat. Nem emlékszem, hogy a telek mögött homokos terület lenne. Ám mégis az volt, a kerítés tövében száraz, sárga szemcsék keveredtek a kert vidáman zöldellő fűszálaival. Simán kinyitottam a máskor kulcsra zárt kaput, és kiléptem. Meztelen talpaimat furcsán simogatta az egyébként durva szemű homok. Néhány lépést haladtam, majd a távolba révedve egykedvűen meghúztam a kezemben szorongatott flakon vizet. Semmi, csak a végtelen sivatag, és az a furcsa hívás. Hátrapillantottam, majd meglepetésemben elejtettem a vizet, ami így teljes egészében kiömlött. A száraz terra mohón szívta magába az éltető folyadékot, ám én egy cseppet sem foglalkoztam vele, sokkal inkább megrendített a tudat, hogy egymagam ácsorgok a homoktenger közepén. A tanyaház, és vele az egész falu egyszerűen felszívódott. Mi a fene történik?

Szemem sarkából mozgást érzékeltem, így gyorsan lepillantottam a lábam elé. A foltból, ahol a víz megnedvesítette a talajt, sok kicsi gekkó kezdett előmászni. Álmodom? A szemeimet lehunyva megcsóváltam a fejemet, majd ismét odanéztem. Felsikítottam.

Amiket elsőre gekkónak véltem, valójában apró kígyók voltak, szorgosan furakodtak elő a homok hűs mélyéből, majd sok más színű, egyre nagyobb méretű testvéreik is előkerültek. Ijedten kezdtem hátrálni, a rémület a könnycsatornáimat szorongatta. Hogy kerültem ide? Mi történik velem? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések zakatoltak a fejemben, így észre sem vettem, hogy egy hatalmas testű, piszkos sárga kígyó siklik felém az apró buckák között. A színe nem sokban különbözött a környezettől, ravasz szemeiben pedig éhség csillogott. Épp akkor vettem észre, amikor marni készülve felágaskodott, azután már csak a fájdalmat éreztem. Méregfogait mélyen a combomba eresztette, én pedig félelemtől és kétségbeeséstől sújtva rogytam össze.

**

Amikor magamhoz tértem még mindig a sivatagban voltam. A kígyók eltűntek, ahogyan a ruháim is. Feltápászkodtam, testemet forrón égette a homok. A combomon csúnya duzzanat mutatta a kígyómarás helyét. Körbetekintettem, ám továbbra is egyedül voltam. Egyedül és anyaszült meztelenül egy végeláthatatlan sivatag közepén. Homályosan emlékeztem még arra, hogy ki vagyok, ám ez a kérdés egyre kevésbé foglalkoztatott. Sokkal jobban izgatott az a különös hívás, ami egyre csak lüktetett a fejemben, kérlelve, hogy folytassam az utamat. Én pedig követtem.