Búskomor, őszi nap volt,
a falevelek is lustán hulltak,
de már a Mecsek mögött gyülekezett
a mindent elsöprő kárhozat.
Egy fekete felleg érkezett,
éjbe borítván a tájat,
s hirtelen zúdult reánk,
nem kímélve autókat, fákat,
csak jött,
jött és ömlött.
Nem cikáztak villámok,
az ég sem dörgött -
csak zúdult, ömlött a jég
s a szél orkánként pörgött.
Sűrű, szürke lett a lég,
s a csodás panoráma egyszerre nem volt;
semmibe tűnt a városkép,
mint nem létező, ködlő fényfolt.
Nem esett ez, hisz' nem is eső volt,
de tombolt felettünk a fekete égbolt,
és ömlött reánk ezer számra
az eljövendő jégkorszak
megannyi kicsiny királya,
és a szél mint hurrikán tépte a lombokat,
verte az ablakot és feldúlta az utakat
és rángatta a masszív betonoszlopokat
és ingatta az emeletes lakóházakat
és az egész város fölött átvette a hatalmat,
majd akkorát dörrent az ég,
hogy azt hittem, a világ is széthasadt!
S ahogyan kezdődött, úgy vége is szakadt:
egyik pillanatról a másikra a felhő szétfoszladt,
és a késő délutáni szürkületben,
a tiszta, kéklő égen,
napfény ugrándozott az aszfalton fekvő jegeken.