Hajh, XXI. század!
Kipusztulnék belőled,
mert benned élni gyalázat.

Úgy vágyom... hívogatnak dallamai,
csalogatnak, mint hajdan őseimet
Iránnak sík, kietlen pusztaságai.

Lovagolnék e kopár végtelenben,
sátorral és bográccsal
a magánynak égiszében.

Vad keleti nap perzselje
fel csapzott hátamat,
s majd télen, dideregve

melegedem tábortüzemnél,
hogyha zord hóförgeteget
küld reám az északi szél.

S esténként az égbolt játéka
- oh, csodás Csillagösvény! -
küld álmot megrenyhült pilláimra,

és én átadom magam az éjszakának,
e varázzsal teli, félhomályos tájon,
hol Hunor és Magor szellemei járnak.