Táncunk a sorssal:
egy végtelen keringő,
múló életünk porlad,
mint lágy, puha szellő.

Vágyak vonzanak, érzések
vonnak magukkal álnokul,
s béklyóba zárják elménk,
míg lelkünk a porba hull.

Gyönge húsunk csupán
teherhordó, kaloda;
ott, az életen túl
vár az öröklét mámora!

S míg élünk: szenvedünk.
A létezés kínja
csattogtatja a korbácsot,
míg mi sírva járjuk e kegyetlen
Haláltáncot.