A létezés, akár a tenger,
magával ragad, visz, majd elnyel,
hullámai dimenziókat törnek,
általzúzva gátjait a téridőnek.

Pezsgő étereken át, csillagjegyek seregén
repít keresztül, s galaxisok peremén
egyensúlyozva eléd tárja
mi lényednek egyetlen, igaz esszenciája:

ÁLMODJ

mert az élet illúzió,
a világ nem létezik,
a halál pedig mulandó.

Odakinn, hol infravörösbe borul a tér,
a valóság határai felfeslenek -
mikor a test végleg aludni tér,
a matéria sem szab gátat a léleknek,

és egy hullámmal végleg egyesülvén
fellobban a végzet oltárán,
pulzárként lüktetve evilági telén,
új kezdetté válva a lét síkján.