Az eleddig cikkcakkos felhők egybe olvadának össze,
mintha Midgard zord teremtője
támasztana tajtékokat hirtelen:
a friss tavaszt mord szürkeség nyelé el,
tűlevelek vetekszenek észak vad szelével,
s a csend süvöltve pásztáz végig a földeken.

A szemhatáron, mint veszedelmes ármány
dúl gomolyogva egy fagyos-fekete sárkány,
iszonyú dühét verve mind a tajgára,
s akárha szajhák nyűtt kecsei ringnának csábitón,
(ám szemükben kéj helyett kapzsiság ég villogón)
úgy közeledik a Fátum e misztikus orkánja.