Hűvös, őszi szellő járja át a várost. Sápadt
falevelek hullnak a repedt betonra. Fáradt
sóhaj kering az ébredező utcákon:
a hétköznap reggel, akár egy nyűtt vászon,
az emberi arcok sokasága. Sótlan íz:
szürke ég és langyos víz.

(A játszótéren szellőcskék fogócskáznak,
míg az idősebbek a padokon
csókolnak óvatos tubákat,
végül mind megszűnnek a pillanatban.)

Üresen ásít a panel, s benne ez az otthonok
közti világ. Hideg lépcsősorok
és pergő vakolat - a nyugalom hona.
Társaim cserepek, bennük elnyílt orgona,
s a felséges magányt csak a huzat
zavarja néha meg - talán üzenni akar.
A parkban bágyadtan gyűlik a tarka avar.