Züllök bódulatos zavarok közepette,
szédelgek fejzsibbasztó érzelmekbe'.

Libabőr ugrál testem porcikáin,
hajszálvékony résekként égnek ráncaim.

Fuldoklok a mámorok zuhatagán,
mint vízesésben egy tomboló orkán.

Habzik a szám, mindenem remeg,
érzem, hogy közeleg a végső menet.

Orromba szippantom a levegő kénszagát,
fejemben zúgnak éjfekete harsonák.

Felhők között úszva, mégis a föld alatt,
mintha egy egész mocsarat éreznék a tudatom alatt.

Süllyedek a gennyben, egyre mélyebbre húz,
és nincsen ki vezessen, egy segítő kalauz.

Felkavarog a por, ülepszik a háj,
nem létező lelkem fogcsírája is fáj.

Kegyetlen ítéletben csüngnek szemeim alá,
mint akivel nem tud bánni többé a halál.

Lávaként hullámzik nyakam körül a forróság,
feneketlen mélységű gyűlöletben a hóhér fát vág.

Elnyúlok én, akár szélben a takony,
nem segíthet többé sem a kelet, sem alkony.

Majd robban bennem, a víz alatt, egy gránát -
a túlvilágról kezét nyújtja egy sosem látott barát.

Vége lehetne már e hamis illúzióknak,
melyekről csak hittem, hogy a semmiből bukkantak,
ám mint szarvasra a vadász, döbbent rám az igazság:
csöppnyi ízelítőt kaptam, hogy mi is a valóság.