Koldus útakon nem repít már hozzád a lélek,
én mégis neked, csak neked mesélek:

mondanám, hogy isten véled,
de ki hozna akkor szomjúhomra étket?
Kérdezhetném, hogy mi végre a világ,
ha tartalma úgysem több, mint egy szarkaláb
mosott lenyomata.
Mennyi háború dúlt, hány komor csata,
s hitvány gőgöket mivégre szolgáltak ki?
Miért hullnak meztelen angyalok sós könnyei?

Nem - nem tehetem le a lantot.
Míg sápadt arcom gyullad, míg zenélnek a hantok,
s borult indulókat zúgnak koponyámban:
addig lüktetni fogok, ha haloványan
is teszem. De lüktetek még.
Végül elsodor majd az időtlenség.