Villám sújtott le Éden ligetére.

Lázrózsás álmaim sok holdig égtek: orgazmuszuhatagok bugyogtak fel szívem kamráiból, és hittem, a Paradicsomban vagyok. Bíztam Prométheuszban. Kincse átjárta lelkemet; aztán elburjánzott; én pedig eltörtem. Útjára eresztettem egy préselt levelet, ezzel felszabadítva őt: halni engedtem. A lombok szürkét susogtak, ám egy hegytetőről valami csillagfényben úszó templomfal felém kacsintott. Esőtől zúg az aszfalt lépteim nyomán, s egyre világosabban hallatszik a jazzhop. Talán menekülök, talán semmi sem üldöz, talán tartok valamerre, talán látok valamit, talán tévedek. Egy régi illat új fényben virágzik fel előttem. És szomjazom, de csak enni vagyok képes. Nyers húst falok, aztán kiokádom. S a desszert két szép, reménnyel mérgezett alma. Mit sem tesz, a lényeg változatlan: bal, jobb...

Mire feleszméltem, már barna levelek hulltak a fákról.