Éjszaka csendje

Egy fiatal srác aludt békésen az ágyában, tudatalattija az aznapi kimerültség és az egész hetes stressz álmokon keresztüli feldolgozásán fáradozott. A panel és a teljes szomszédság is csendes volt, a lépcsőházban szinte hallani lehetett, ahogy a falfesték egybeszáradt rétege észrevehetetlen lassúsággal, mégis kitartó folytonossággal válik el a faltól – nanométerről nanométerre. A valóság alkotórészei állandó mozgásban vannak; mindig zajlik valamilyen folyamat.

Hősünk kitartóan aludt tovább, észre sem véve, és soha nem is tudva meg, hogy a levegő vad remegésbe kezdett az ágya mellett. A légnemű szubatomi részecskék ádáz táncba kezdtek egymással. A padlószőnyeg cseppfolyóssá vált, az apró anyagszálak között piciny szakadékok nyíltak a térben. A szoba ajtaja nem létezett többé, csupán körvonalának halovány árnyai rezegtek tovább a helyükön. Az előszoba járólapjai eltérő spektrumokon villogtak, valamilyen furcsa, emberi szem által nem érzékelhető színtartományban. A zaj, melyet az egész jelenség csapott, az energiák szintjén mérve iszonyatos magasságokra rúgott. A létezés vibrálva egyensúlyozott a teljes káoszba zuhanás szélén, ahogyan mindig is tette azokon a helyeken azokban a pillanatokban, amikor nem volt a közelben semmilyen élő organizmus, ami bármelyik érzékszervével is a valóság tényének szűk korlátai közé szorította volna. Így hát a lét már-már nemlétezés határát súroló részecskéi a tökéletes szabadság lehetetlen örvényében kavarogtak, amikor egyszer csak nyílt a bejárati ajtó.

Az alvó fiatalember lakótársa érkezett haza. Az előszobába lépve felkapcsolta a villanyt és a csukott szobaajtóra nézve elmosolyodott. Ráfér a pihenés, hosszú napja volt – gondolta a bérlőtársáról, majd a kabátját és cipőjét levéve elillant zuhanyozni.

éjszaka szabadság kortárs thriller novellák elvont létezés

Szólj hozzá