Az ősi kastélyban

Állok, csak dermedten nézek.Mily fenséges kovácsolt kerítések!Vas, melyet alakba öntött a Mester:Rózsák és kígyók tekeredő testtel. Megnyílnak a rácsok - gyerünk előre.Nyikorgás kíséretében lépek a romkertbe.A talaj menti ködfátyol úgy fodrozódik,mint akinek évszázados nyugalmátépp derékba…

Tovább

vers élet versek nyugalom elmúlás létezés

Szólj hozzá