„Hangos sírás között búcsúzkodik a nép, Elviszik a magyart, mindenkit, aki ép. Nincs mentség számára, nincs más segítség, Csak telepítőlap, vagy súlyos betegség. Néhány bútorkáját autóra rakják, Itt hagyják a többit, házat, földet, marhát. Amit szorgos kézzel összekuporgattak, Ellenérték nélkül…
Egy hatalmas, fehér szobában tértem magamhoz. Ahogy körbenéztem megbizonyosodtam róla, hogy ez valójában nem is egy helyiség, sokkal inkább olyan, mintha egy felhő belsejében foglalnék helyet. Egy kényelmes fotelben ültem, velem szemben pedig egy ugyanilyen ülőalkalmatosságon egy idős férfi hófehér…
A világ kezdetén a bolygók felszíne tüzesen háborgott.
Eleven lángtenger olvasztotta a kopár kőzeteket, vulkánok okádták magukból a forró füstöt és a ként. Bugyborékolva izzott a folyékony tűz, a sistergő láva. Hosszú évmilliókig zúgott a felszín, ahogyan a bolygó lemezei eltolódtak egymáson,…