I. szín 

Egy börtöncella, sivár falakkal és egy ablakkal

NAGYPAPA

Hajh, be lassan telnek az évek!

Egyedül a cellámban, mint egy kísértet,

Társaság nélkül, komor magányban,

S nem tudva, hogy mi történik a világban.

Még mindig születnek emberek?

Léteznek még gazdagok és szegények,

Vagy netán megvalósult az eszményi társadalom,

Amiben mindenkinek egyforma vagyona vagyon?

Igen, vajon létezik már egy olyan világ,

...

Túl magasan van az ég,
s Te is túl messze vagy -
oly régóta üres ez a lég
és oly régóta kattog az agy,

míg szívem alig lüktetve
dobban: lassú és monoton,
sivár lelkem porhüvelye
pedig alig él a csontokon.

Nélküled még létezhetnék
néhány üres évet,
s kereshetném az értelmét,
majd később a pengéket,

hogy végül magányosan,
tán túl fiatalon is hunyjak el.
...S ha téged választalak? Halálosan
tudnálak szeretni - emelj fel,

kérlek, csak emelj ...

Táncolj az esőben,
S ne kíméld magad;
Ha bele is pusztulsz,
Reggel eljő a pirkadat.

Te csak táncolj a villámok között,
Ha pusztító zivatar és jégeső köszönt,
Csapzott hajad tépi, dobálja a szél,
S testet, lelket, semmit nem kímél!

Táncolj az esőben,
S ne kíméld magad;
Ha bele is pusztulsz,
Reggel eljő a pirkadat.

Húsodat marcangolja,
Csontjaidat töri;
Elmetszi a torkod,
S a véred lávaként ömlik ki,

De te csak táncolj az esőben,
Ne kíméld magad;
...

S történt vala a teremtés,

Ahol létrejött az élet, és

A halál. Fény és sötét

Kezdte meg végtelen keringőjét

Soha nem szűnő átoktól kísérve -

Míg eljő a megváltó világvége.

A költő pennáját letéve körbetekintett a romos szobában, és az egykor ablakként funkcionáló lyukon át kinézett a lágy napsütésbe. Hallgatta a szellő finom zúgását, ahogy átsuhant a lombok között. Csodálatos reggel – gondolta mosolyogva, és tollát ...

Kemény sziklák hűs rejteke,
zord oromok sivár mélye,
ott van hazám, ott leledzek:
én, a mélyben járó szörnyeteg.

Nap fénye nem süti bőröm,
de a rideg fagyra nyelvem kiöltöm,
s elsőként érezem, ha a Föld megremeg:
én, a mélyben járó szörnyeteg.

Alant vagyok, hol nem láthattok,
létezésemről nincsenek hallomások,
ám vagyok - ott, hol az élet lassabban pereg:
én, a mélyben járó szörnyeteg.

1916. december 7.

Talán eljött az ideje, hogy én is lejegyezzem, amiket megéltem. Hátha egyszer valakinek fontos lesz. A háború tombol, nem tudom meddig bírjuk még. Sok harcban vettünk már részt, és én Isten kegyelméből még életben vagyok. Jelenleg Erdélyben állomásozunk a gyalogoshadosztállyal. Mit is írhatnék most? Erdély gyönyörű hely, és meg kell védenünk a románoktól. Félek, hogy ha kudarcot vallunk, ez a szépséges táj egyszer idegen kezekbe ...

Ez egy nagyon rossz döntés volt – gondoltam a vezér távolodó alakját figyelvén, amint eltűnik a fák tengerén. Ő most a hegyekbe megy, hogy megkeresse az isteneket, és ha ők méltónak találják rá, befogadják maguk közé. Nagy dicsőség, amit meg is érdemel, de sokkalta jobbság lett volna, ha velünk marad.

– Ígérem, hogy nem lesz több háborúskodás! – hallottam Borma kiáltását, amint a sziklán ácsorogva, kezeit a magasba tartogatva szavalt a népnek, ...

Az egyház megcsúfolta,
Megbélyegezte, kifacsarta,
Félt tőle, de nem mutatta;
Saját kényre-kedvére szabta.

Ó keresztények, tudjátok is ti
Hogy mily' energia, erő szabadul ki
Mikor az Ősi Tudást használják
És éltetik a Szellemek Birodalmát!

Ezen az éjszakán a holtak
Mint Nosferatu járnak
Mert a két világ közti határ
Ködlepelbe burkolózott fátyol-ábránd.

Könnyen átjárhatja mindenféle szellő,
Varázslattal teli a nyirkos levegő,
S akár tenmagad is ...

Kristálypalotában jártam -
a Hold orcája ragyogott.
Körülzsongták lelkemet
finom, költői dallamok.

Lépteim puhán suhantak
az ezüstszínű folyosón -
a levegőben szállott
ezernyi vöröslő szirom.

A csend gyöngéden ölelt
körül, hideg fuvallattal
vezetve a kastély mélyébe;
s én csak sodródtam az álommal.

Az Éj Királynője vigyázott
fölöttem csillagtrónusán,
uralkodva a sötétség lidérces
szellemeinek emlék-porán.

Előttem egy ajtó tárult,
...

Egy parkban voltam. Szerencsére nem egyedül – Lacika is ott volt.

Az éjszaka sötétje nyomasztóan nehezedett ránk, a holdnak vagy a csillagoknak nyoma sem volt. Enyhe szellő fújdogált, ami meglengette a fák és bokrok leveleit. Az egész hely gyönyörű volt, mintha halvány fényben izzottak volna a növények, mi pedig átszellemülve sétáltunk közöttük.

Előttünk emberek ácsorogtak, egymástól néhány méterre, szétszórt alakzatban. Legalább olyan merevek ...