Aranyos parasztházban
hajtottam álomra fejemet.
Majd megérkezett a vihar -
akár egy pokolbéli üzenet.

Zúgott a szél
s a falombokat húzta,
irdatlan záporeső
a veteményest túrta.

Borzasztó orkán
csapott le reánk,
mely nem kímélt
csirkét, ólat, kutyát.

Másodpercenként villant az ég
szinte fényt adva az éjnek,
úgy záporoztak a villámok
a Bakony völgyének.

Aztán megjöve a jég is.
Cudarul verte a kis lakot,
díszes ablaktáblákon
kíméletlenül ...

Zúzd be a tükröt és
robbantsd fel a csendet!
Ha majd érmék helyett
bilincsek csilingelnek -
akkor tudod, hogy jó úton jársz.

Csak történjen már valami!

Amikor a fejeseket kitöri a frász
egy új világtól, ami
kezeid nyomán serkent
a semmiből a Semmibe;
amikor a minden hájjal megkent
sunyik millióinak millióit
mind belehajítjuk a tűzbe
és leromboljuk a vakság falait;

akkor, csak akkor lehet végre
hatalom nélküli rend - és béke.

Talán fogalmad sincs róla igazán, hogy mennyire hálásnak is kell lenned a valóság képleteként szolgáló fizikai törvényekért. Képzeld csak el, ha a fantazmagóriáid, vagy az éppen álmodott álmaid mind valóra válnának. Mennyire kaotikus - ám kétségkívül izgalmas - világ lenne az...

De nem, barátom. Hidd el, erre nem állsz készen, ahogyan senki sem ezen a földön. Bizonyára élveznéd, hogy bármire is gondolsz, bármit is kívánsz, azonnal itt teremne, ámde ...

Van egy álmom:
egy képtelen, őrült álom,
hogy a halál nem a vég,
s az elmúlás röpke semmiség.

Szeretném, ha így lenne,
hogy ha majd az életet elfeledve
repülök világokon át,
érezhessem a remény simogató sugarát.

S e remény szava: örökké.
Remény, mely minden elfeledett léleké,
kik emlékek ködében élve
várnak a sötét, feneketlen ürességre.

Szeretném hinni, hogy az élet örök,
s hogy a halál egy ajtó, melyen ha áttörök,
a nihil helyett egy ...

Ragyog, ragyog előttem az út,
kopár betonösvény a semmibe.

Éji fagy telepedett a bőre
alá, beitta magát sejtjeibe.

Szegélyén szikkadt gazoktól
ölelve korhadt fák strázsálnak,

s fénye különös derengést
kölcsönöz halott aurámnak,

akárha a holdnak lelke
költözött volna belém,

megtisztítva a vörös izzástól,
melytől űzve útra keltem én,

és addig fogok bolyongani
e kísérteties világban,

míg az élet egy apró jelét nem
lelem ...

Elmondanám neked, ha lennének
rá szavaim: féltve őrzött álmaim
ragyogó valóság-tükrének

csillaga vagy Te. A semmiből
bukkantál és felszabadítottál,
bizonyságot adva végzetem felől.

A hajnalt hoztad el nekem.
Ajkaim hálát rebegnek, hogy a málhát
végre letehettem,

és csodának láthatom az életet,
hisz megtörténtünk - ahogy megtörténünk
majd újra és újra, míg a vén malomkereket

egy utolsó vízcsepp érinti,
s korhadt szálkái közt fáradt
...

Nem bírok aludni. Pár órára
hunyom csak le a szemem,
míg az agyam zúg, és
élettől lüktet a fejem.

Ébren vagyok, élek.
Az álomvilág nem vonz
többé, csak a valóság,
mint magához láncoló konc,

és reszketve zihálok, ha
csak egy percre is próbálom
feledni - pupillám tágra nyílva
repít át millió világon,

de csak egy van, egyetlen,
hol igazán létezni tudok,
ahol mosolyának ragyogásával
hiába vetekszenek a csillagok.

Zubog bennem a vér, míg ezer
...

"Sometimes hate is not enough
To turn this all to ashes
Together as one
Against all others
Break all of our wings
And make sure it crashes"
- Marilyn Manson: Running to the Edge of the World

Porrá égne köröttünk a mindenség
amikor megkondulnak harangjai
a végítéletnek
s eljön a végső óra:
feltárulnak a pokol kapui,
a világ pillérei pedig megremegnek.

Oh, ha tehetném, hogy ez a láng
ne emésszen el sisteregve,
talán meggátolnám..
s így minden létezőt ...

Züllök bódulatos zavarok közepette,
szédelgek fejzsibbasztó érzelmekbe'.

Libabőr ugrál testem porcikáin,
hajszálvékony résekként égnek ráncaim.

Fuldoklok a mámorok zuhatagán,
mint vízesésben egy tomboló orkán.

Habzik a szám, mindenem remeg,
érzem, hogy közeleg a végső menet.

Orromba szippantom a levegő kénszagát,
fejemben zúgnak éjfekete harsonák.

Felhők között úszva, mégis a föld alatt,
mintha egy egész mocsarat éreznék a tudatom alatt.

Neonfények, forró víz,
pszichedelikus zene.
Nem akarom, de a tiéd vagyok -
gyere hát, csak gyere!

Csábíts magadhoz szavaiddal
és bűvöljön a lelked -
lásd meg bennem önmagad
mielőtt a világot elfelejted,

majd érzékeink örvényében
váljunk eggyé Te meg én,
miközben izzó sóhajtásunk
lüktet józan eszünk peremén.

Csengjen fülembe kéjes sikolyod
amint zúg bennünk a vér,
s tagjaink vágytól remegők:
testünk ráadást kér!

Szemeidben e fény ha ...