Leszakadt az ég alja
a városokat elborítja
az embereket áztatja
és nincs megmentő bárka!
Nem kímél senkit sem
mind meghalunk azt hiszem
jó vagy rossz, nem számít
mert az Armageddon jár már itt
és senkinek nem kegyelmez:
a Föld ura a tenger lesz!

Irgalom már nincs odafenn
ahogy szánalom az emberben
kifogyott, nem létezik
s az özönvíz elpusztít!

Mert megbűnhődünk bűneinkért
az őseinknek tetteiért
s a kapzsiságért mi bennünk élt -
feloldozásunk az ...

Elias ijedten feküdt az ágyában. Az apja megint részeg volt és az anyjával kiabált. A kisfiú tisztán hallotta az egészet, holott a szülei a földszinti nappaliban voltak, ő pedig a szobájában az emeleten. Cintia hamar lefektette őt, hiszen sejtette, hogy a ház ura ismét részegen fog hazatérni, Carlos pedig nem éppen kíméletesen tette volna ágyba a hatéves kisfiút.

Pofon csattant. Elias hallotta, hogy az anyja sírva fakad, a részeg férfi pedig még hangosabban ...

Írnék valamit... nem tudom miről.
Csak úgy a semmiről... időtöltésből.
Nincsenek világmegváltó gondolataim,
nincsenek égből jövő ihleteim,
csak úgy írnék valamit.
Valamiről, valakinek, valamit.

Talán azt, hogy minden mulandó,
és az élet mégis állandó.
Talán azt, hogy csak úgy érdemes lenni,
ha az álmainkat valósággá tudjuk tenni.

Ha a vágyainkért menni is készek vagyunk,
és nem csak vaktában, össze-vissza rohanunk,
talán nem is számít, hogy ...

A remény szívem húrjain
játssza keserű dalát,
míg én könnyeimmel írom
neked a balladát.

S Te nem is tudsz erről,
hisz nélküled vagyok veled -
a durva szőnyeg lassan szívja
be a puha cseppeket.

Ha tudnád, hányszor kívántam
magam a karjaidba éjeken,
és hányszor kértem pokoli erőket:
lelkemért cserébe csókod adják nekem.

Hány rímet és verset
szenteltem neked,
és mennyi álmomat tarkította
gyilkos mosolyod és fénylő szemed..

Vágyom rád, s ez a
...

A könyvtár állott levegője telítette meg a tüdejét, ahogy megbabonázva haladt előre a végtelen mélység fölött meredező kőpilléren. Mezítelen talpai hangtalanul érintették a márványkőzetet, melynek darabjai minden lépése után a mélybe hulltak. A könyvtár polcai kicsiny, nonagon alakú helyiséget alkottak körülötte, fölötte az üvegkupolán át ragyogott rá a milliónyi csillag fénye, lefelé pedig a könyvespolcok végeláthatatlan sorai folytatódtak, ...

Wicky ősrégi kántálásba kezdett. A körön kívül térdelt, meztelen testének formás idomait megvilágította a tizenöt gyertya sok apró lángja. A feketére mázolt szobában egyébként teljes volt a sötétség és a csend, egyedül a fiatal lány mormolása visszhangzott az éjszaka színébe burkolózott falak között.

A földre mázolt pecsét egy egyszerű pentagram volt, melynek csúcsait kör kötötte össze. E kör vonalának mentén feküdtek a gyertyák: öt vörös ...

Zordon fedél,
s körül a puszta falak
ekhózzák a nevetést:
így üzennek a holtak.

A romos gótikát
ujjnyi por fedi,
s a fülledt erotikát
régmúlt dallam pengeti.

Kihűlt a vérvörös hitvesi ágy,
két csontváz fekszik rajta,
kiket egykoron perzselt a vágy -
porhüvelyük mára penész lakta.

Megállt az idő a kastélyban,
porszem sem mozdul már;
elveszve a halhatatlanságban
zordan a végítéletre vár.

Egy hatalmas, kies rét közepén hever ez a több ezer éves megalitikus építmény. A déli napfény ragyogóan vonja be az óriási kőtömböket, a tájat nyári meleg perzseli. Lágy szellő susogja a múlt dalait a csiszolt sziklák között járva. Igazi békesség.

Madarak trilláznak odafent az égen, s kicsit lejjebb, a növények fölött – és között – rovarok zizegnek. Elvétve néhány kóbor állat is akad a környéken, akik ráérősen ballagnak át a mezőn, vagy ...

Táncunk a sorssal:
egy végtelen keringő,
múló életünk porlad,
mint lágy, puha szellő.

Vágyak vonzanak, érzések
vonnak magukkal álnokul,
s béklyóba zárják elménk,
míg lelkünk a porba hull.

Gyönge húsunk csupán
teherhordó, kaloda;
ott, az életen túl
vár az öröklét mámora!

S míg élünk: szenvedünk.
A létezés kínja
csattogtatja a korbácsot,
míg mi sírva járjuk e kegyetlen
Haláltáncot.

Egy fiatal srác aludt békésen az ágyában, tudatalattija az aznapi kimerültség és az egész hetes stressz álmokon keresztüli feldolgozásán fáradozott. A panel és a teljes szomszédság is csendes volt, a lépcsőházban szinte hallani lehetett, ahogy a falfesték egybeszáradt rétege észrevehetetlen lassúsággal, mégis kitartó folytonossággal válik el a faltól – nanométerről nanométerre. A valóság alkotórészei állandó mozgásban vannak; mindig zajlik valamilyen ...